1/18/2015

Államvizsga, fog, ekcéma

Szerdán végleg befejeztem a tanumányaimat a mentál szakon :) Végiggondoltam ezt a közel 2,5 évet, és nagyon megdöbbentem, mert ebben az idősazkban csupa meghatározó dolog történt velem. A képzést 2012 nyarán kezdtem a 150 óra önismerettel (ez a diploma feltétele). Azzal, aki tartotta a csoportot, nem jöttünk ki, és most ősszel tudtam meg, hogy a saját maga bevallása szerint borderline személyiségzavara van. Azon a nyáron az anyukám haldoklott, majd meghalt,  és ez a pszichológus nő a szexuális életemmel vegzált, (egyébként mindenkit!) és finoman közölte velem, hogy az egészéges személyiségű embereknek nincs szükésgük a vallásra. Nem hittem volna, hogy egy keresztény országban fognak üldözni a hitemért. Akkor értettem meg a zsidókat, mit jelent nekik egy-egy antiszemita megjegyzés, milyen indulatokat vált ki belőlük, hogy az identitásuk forrását kérdőjelezik meg. A képzés alatt minden félévben költöztem, többek között mert megértettem sokmindent, amit aztán aprópénzre váltottam a hétköznapokban. Megértettem azt is, hogy  a  jelenlegi munkahelyemet ott kell hagyjam, mert a túlterheltség-kiégés-depresszió-idegi kimerülés minden fázisát végigjártam már, és látom a kollégáim is, és ahogy hallom a beszélgetéseiket, ők is hasonló helyzetben vannak. A szakdolgozatomat a munkahelyi stressz csúcsán, egy költözés, és egy albérlőváltás közben írtam meg. Olyan is lett. A konzulensem és az opponensem is nagyon kedvesek voltak, nem voltak szigorúak, mindketten 4-est adtak rá (én max elégségest adtam volna magamnak).
Hétfőtől fájt a bal alsó 6-os fogam (cataflammal mentem államvizsgázni). Életem első foghúzása lett a vége :( Mondtam is a dokinak, nagyon félek, ez életem első foghúzása! Mire ő: örülök, hogy együtt élhetjük ezt át. Nekem az a 1,5 óra, amit a fogorvosi székben ültem, kevésbé okozott örömöt. Két félelmetes mondat is elhangzott a foghúzás alatt: "meg akarom menteni az ötösét is", azt hittem ez után már semmi nem jöhet, de igen :( "nem akarom átvágni az állkapcsát". Na, ekkor örültem, hogy nem mentem el valamelyik állami szájsebészetre, azt hiszem ott nem küzdött volna ennyit értem egyetlen doki sem. Annyira be voltam parázva, hogy a doki egyszer meg is kérdezte jól vagyok-e, azt hitte elájultam.
Ekcémás lett a bőröm, nyár végén-ősszel kezdődött. Bőrgyógyászhoz nem tudtam még eljutni, biztosan azért, mert még nem olyan csúnya az arcom.  Akinek már húzták a fogát az tudja, hogy 2-3 napig nem szabad tejterméket enni, és ez alatt a 2 nap alatt eltűnt az ekcémám. Egyébként nem szoktam sok tejterméket enni, pl. sosem iszom tejet/kakót, nem szeretem az ízét, a kávémba teszek max 1 dl-t. Szóval ki kell iktassam a tejtermékeket az étrendemből. Nem lesz nagy érvágás, a joghurt fog hiányozni, de azt sem ettem minden nap...

6 megjegyzés:

  1. jó, hogy túl vagy rajta :) gratulálok! feldolgozott tejterméket sem szabad fogyasztani?

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom.. eddig is csak tejfölt, joghurtot, túrót és sajtot ettem. Mielőtt teljesen kiiktatom a tejet az étrendemből, és áttérek a gabonatejekre keresek egy szakit.

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a vizsgádhoz! Remélem kicsit már jobb a hangulatod, írj többet, többször. Jó olvasni.

    VálaszTörlés
  4. Szívből gratulálok a vizsgához!!!!!!♥
    Első foghúzásod? Tudod,hogy ez milyen nagy dolog,hogy még nem kellett kihúzni egy fogadat sem? Kevés ilyen ember van.
    Olyan sok tartósítószer van mindenben,nem csoda,hogy ekcémás voltál.:(

    VálaszTörlés
  5. Végre, végre...! Ügyes vagy nagyon :)

    VálaszTörlés
  6. Hú, ez egy tömény bejegyzés volt...
    Én is gratulálok a vizsgához, örülök, hogy szerencsésen túl vagy a fogműtéten!
    Most pihizz kicsit, aztán hajrá az életben tovább! :)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!